Számos fontos törvénytervezet vár megvitatásra
Számos fontos törvénytervezet vár megvitatásra a parlamentben, az őszi ülésszakban – nyilatkozta ma Liviu Dragnea képviselőházi elnök, a törvényhozás prioritásaiként említve az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos tervezetet, a Szuverén Fejlesztési és Befektetési Alap létrehozásáról szóló törvényt, a köz- és a magánszféra közötti partnerséget szabályozó jogszabályt, valamint a nyugdíjtörvényt.
A Szociáldemokrata Párt elnöke hozzátette, az alakulat vezetőségi testületének, illetve parlamenti frakcióinak és a kormánytagoknak a hétvégén, Konstancán tartandó ülésein más fontos tervezetekről is egyeztetnek majd. Szó lesz például a lehallgatásokért felelős országos hatóság létrehozásáról, amelyet Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök szorgalmazott – mutatott rá az elnök. A képviselőházi elnök szerint a hétvégi egyeztetéseken ismerteti álláspontját a kormány a nyugdíjrendszer második pillérével, a jövedéki adókkal, az osztalékadóval és más tervezett intézkedésekkel kapcsolatban.