Súlyos veszteségeket okozott egymásnak az orosz és az ukrán fél is
Súlyos veszteségeket okozott egymásnak az orosz és az ukrán fél is a csütörtök óta tartó konfliktusban.
Ma reggel Ukrajna honvédelmi miniszterhelyettese, Hanna Malya bejelentette, hogy becsléseik szerint 4300 orosz katona esett el az invázió csütörtöki kezdete óta, bár kiemelte, hogy ezeket a számokat még tisztázniuk kell – írja a Sky News. Malya arról is beszélt, hogy 146 tankot, 27 repülőgépet és 26 helikoptert semmisítettek meg eddig az ukrán haderők, ezek a számok pedig minden bizonnyal nőni fognak, miután Harkov és Kijev ellen is heves támadást indítottak az oroszok.
A TASZSZ közölte az orosz fél számításait is: Igor Konasenkov vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője elmondta, az ukrán hadászati infrastruktúra 975 létesítményét semmisítették meg eddig, illetve 26 repülőt, helikoptert és drónt is lelőttek. Emellett 223 harckocsit, 28, földön tartózkodó vadászgépet, 39 rakétavető-rendszert, 86 löveget és aknavetőt és 143 különleges taktikai járművet iktattak ki, tette hozzá Kovasenkov.