
Súlyos vádakkal állt elő az orosz hírszerzés
Az Európai Unió vezetése áll amögött, hogy Romániában érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulójának eredményeit – közölte az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
„Az SZVR rendelkezésére álló információk szerint az EU vezetése áll a román ügyészség azon döntése mögött, hogy vádat emel Georgescu ellen. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki 2024 végén szerepet játszott a román államfőválasztás első fordulója eredményeinek érvénytelenítésében, azt követelte a jelenlegi hatóságoktól, ne engedjék meg Georgescu számára, hogy májusban indulhasson a megismételt választáson” – áll az SZVR közleményében.
Az orosz kémszolgálat szerint az európai tisztségviselő azzal fenyegetőzött, hogy korlátozza Románia hozzáférését az uniós forrásokhoz, ha a „rendszeren kívüli erők” képviselője folytatja részvételét a választási kampányban.
„Oroszország nem szabhatja meg a román hatóságoknak, hogy ki ellen indíthatnak büntetőeljárást, és azt sem mondhatja meg, hogy kire szavazzanak a román állampolgárok” – írta Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A kormányfő egy Facebook-bejegyzésben „tűrhetetlennek” nevezte, hogy az egyik orosz titkosszolgálat állást foglalt a román hatóságok döntéseivel kapcsolatban. Hozzátette, „Oroszország nem lehet példa a jó gyakorlatokra demokrácia terén. Oroszország egy olyan ország, ahol a politikai ellenfeleket megkínozzák, börtönbe zárják vagy megölik. Röviden: Oroszországban az emberi jogok és a demokrácia egy rossz vicc!” – írta Marcel Ciolacu.
A külügyminisztérium nevetségeseknek és teljesen alaptalanoknak minősítette az orosz Külső Hírszerző Szolgálatnak az állítását.
A külügy közleménye szerint ezek az állítások a romániai demokrácia aláásására irányuló orosz hibrid akciók sorozatának részét képezik. Ezeknek a tevékenységeknek az a céljuk, hogy csökkentsék az állami intézményekbe vetett bizalmat és ellenérzéseket váltsanak ki a lakosságban Románia EU- és NATO-tagságával kapcsolatban – szögezte le a minisztérium.
A közlemény szerint ezekkel a vádakkal az orosz titkosszolgálatok voltaképp az orosz lakosságnak szóló narratívák felépítésére törekednek egy olyan időszakban, amikor Oroszországban nincs helye a szabad vitának vagy a szabad választásoknak.
Elena Lasconi: Románia nem az orosz titkosszolgálatok játszótere
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint Oroszország most már „nyíltan és hivatalosan” támogatja Călin Georgescu volt elnökjelöltet. Hozzátette: „Románia nem az orosz titkosszolgálatok játszótere”.
Lasconi bejegyzése szerint a SZVR közleménye Călin Georgescu és az izolacionista pártok összes célpontját felsorolja. Amit viszont nem tartalmaz, és ami Georgescu és az izolacionista pártok diskurzusából is hiányzik, az a vádakat alátámasztó bizonyítékok.
Az USR elnöke reményét fejezte ki, hogy a román külügyminisztérium behívatta magyarázatért az orosz nagykövetet.
Nicușor Dan riasztó jelzésnek nevezte a vádakat.
Nicușor Dan, Bukarest polgármestere, az idei elnökválasztás független jelöltje úgy nyilatkozott, hogy Szergej Nariskin, az orosz külügyi titkosszolgálat vezetőjének a Călin Georgescu elleni nyomozással kapcsolatos legutóbbi vádaskodásai „az első hivatalos, nyilvános aktus”, amellyel Oroszország beavatkozik egy jelölt javára a romániai elnökválasztásba.
„Rendkívül fontos és riasztó jelzés az egész román állam, intézményeink jelenlegi vezetői és az állampolgárok számára” – fogalmazott Nicușor Dan Facebook-bejegyzésében.
Forrás: MTI/Agerpres/Digi24