Stagnáló árak várhatók 2019-ben az ingatlanpiacon
Harminc városban 166 szakember megkérdezésével végeztek átfogó ingatlanpiaci felmérést ingatlanközvetítő portálok.
Továbbra is a fiatalok lakásvásárlását ösztönző Első lakás nevű kedvezményes jelzáloghitel-program a legnépszerűbb, a kormány által erre jóváhagyott keret több mint felét már az első hat hónapban kimerítették. Emellett sokan választották a klasszikus jelzáloghitelt is, saját jövedelemből azonban csak az ügyfelek 25,3 tized százaléka vásárolt lakást az elmúlt évben. Az ingatlanpiacot leginkább befolyásoló három tényező az árak és az eladások növekedése mellett a lejalapú hitelek kamatát meghatározó irányadó bankközi változása volt. A szakemberek idénre vonatkozó ingatlanpiaci előrejelzése a kedvező változások mellett figyelmeztetéseket is tartogat. Mint fogalmaztak 2009 óta az Első lakás program a legnépszerűbb a hitelfelvevők között, idén azonban ez megváltozhat.
A felmérés szerint ugyanis az előjelzések szerint 25 százalékkal alacsonyabb keretet hagynak majd jóvá a programra, így értelemszerűen kevesebben élhetnek majd a lehetőséggel. A szakemberek szerint az árak stagnálni fognak, vagy legrosszabb esetben csak egy kevéssel fognak növekedni a gazdaságilag erős városokban. A kutatás szerint a háromhavi irányadó bankközi kamatláb várhatóan nem fogja meghaladni a 3,5 tized százalékot.