Soós Zoltán: Be kell zárni a kombinátot
Marosvásárhelyen megszervezzük a népszavazást a kombinát ügyében. A román sajtó kiforgatta a nyilatkozataim, és itt nem az Agerpresre, hanem a jelenlegi városvezetés kezében lévő médiára gondolok. Ami a héten történt: az RMDSZ frakció által benyújtott, referendumra vonatkozó határozattervezettel kapcsolatban, a hivatal jegyzője, technikai pontosítást kért tőlünk. Ezért nyilatkoztam, hogy időt kell adni az ügynek. Az RMDSZ frakcióban mielőbb megvizsgáljuk a jegyző kérését, és pontosítani fogunk. De semmilyen okunk nincs elhalasztani a referendumot. Az RMDSZ elkötelezett a népszavazás mellet, november 29-én meg is tartjuk azt.
Az elkövetkező időszakban az a célunk, hogy minél több embert tájékoztassunk a kombinát helyzetéről, hogy minél többen mondják el véleményüket. A vásárhelyieknek tudniuk kell, ki milyen álláspontot képvisel Azomures-ügyben. Az én álláspontom világos: be kell zárni a kombinátot. Ez sajnos nem mondható el az ellenfélről, ugyanis a népszavazást is és a bezárást is ellenzi. Ugyan nyilvánosan ő is a szennyezés ellen kardoskodik, egyértelmű véleményt és megoldást viszont nem hallottunk tőle. Vásárhelynek olyan vezetőre van szüksége, aki harcol a szennyezés ellen, és aki elkötelezett amellett, hogy bezárják a kombinátot. – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Soós Zoltán nyilatkozott:
KÖZLEMÉNY/MVR