Sok a kérdőjel a hazai egészségügyben
A napokban ismét nagyon megugrott a covid megbetegedések száma, egyúttal az Alkotmánybíróság döntése alapján sok fertőzött személy elhagyhatta a korházat.
Turóczi Ildikó családorvos és missziós orvos, aki Kamerunban önkénteskedett, úgy véli, az Alkotmánybíróság csak azt mondta ki, amit eddig is tudtunk, hogy az embereknek, a pácienseknek vannak jogaik, és erre a döntésre azért került sor, mert nagyon sok visszaélés történt nálunk, az alatt az időszak alatt, amióta a válság kirobbant. A másik gond pedig az, hogy ha benn tartják a korházakban a tünetmenteseket is, akkor tudnak-e nekik megfelelő körülményeket biztosítani, hogy ne kerüljenek egy szalonba a súlyos fertőzöttekkel?
Turóczi Ildikó a kezdetektől fogva dokumentálja az eseteket, sok visszaélésről szóló beszámoló érkezett eddig hozzá. Szerinte nagyon nagy a szubjektivitás, a bizonytalanság, a kérdőjel a hazai egészségügyben, a válsághelyzetben, és a hatóságok most az Alkotmánybíróságot kiáltják ki bűnbaknak. Bódizs Edit interjúja.