Slam-bajnokság indul Székelyudvarhelyen
Slam-bajnokság indul Székelyudvarhelyen. A The Nest közösség és az Udvarhelyi Fiatal Fórum közös szervezésében a magyar kultúra napja tiszteletére január 20-án tartják meg az első székelyudvarhelyi fordulót.
A versenyzők kizárólag saját művekkel indulhatnak, papíron és telefonon kívül más segédeszközt nem használhatnak. Egy versenyzőnek 3 perc és 15 másodperc áll rendelkezésére, hogy elmondja az előre megírt szövegét. Az idő túllépést a zsűri minden megkezdett fél perc után 1 pont levonással bünteti. A slam poetry versenyekhez hűen a zsűri három szakmai tagból és két önkéntes jelentkezőből áll össze. A bajnokság több állomásból épül fel, melyek érintik Kolozsvárt, Nagyváradot, és Marosvásárhelyt is. A fordulók továbbjutói az országos bajnokságon mérik össze tudásukat a nyár folyamán. A székelyudvarhelyi bajnokságra az UFF elérhetőségein és a The Nest slam közösség oldalán lehet jelentkezni, az eseményt a Harmónia cukrászdában tartják.