Saját oltóközpontot rendezhetnek be a nagyvállalatok
Saját oltóközpontot rendezhetnek be székhelyükön a nagy létszámú alkalmazottat foglalkoztató magánvállalatok, így házon belül megoldhatják az immunizálást – nyilatkozta a miniszterelnök.
A tervek szerint ezekben az oltóközpontokban az alkalmazottak családtagjai is megkaphatják a vakcinát. A cél, hogy minél szélesebb körben elérhetővé tegyék a koronavírus-elleni oltásokat, illetve egyszerűsítsék az immunizálási folyamatot – hangsúlyozta Florin Cîțu kormányfő. A településen jegyzett fertőzöttségi aránytól függetlenül kinyithatnának az éttermek, amennyiben az összes ott dolgozó beoltja magát – nyilatkozta a miniszterelnök. Florin Cîțu hangsúlyozta, hogy mindez csupán egy lehetséges forgatókönyv a vendéglátóipar támogatására. A kormányfő ma ismét megbeszélést folytatott az ágazat képviselőivel, a találkozón erről a javaslatról is egyeztettek a felek.
Forrás: RRA