Romániának bizonyítania kell
Románia számára nagyon fontos lenne, hogy bebizonyítsa: növelni tudja az európai alapok lehívásának ütemét nyilatkozta a Regionális Napok keretében Kolozsváron az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságának elnöke Lambert van Nistelrooij.
Hozzátette: Ellenkező esetben fennáll a veszély, hogy a többi tagállam javasolni fogja a finanszírozás mértékének csökkentését, ugyanis nem költik el a megpályázott összegeket. Mint mondta az Európai Bizottság négy biztosa megállapította, augusztusban, Romániában nagyon alacsony az európai alapok lehívásának aránya. Az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságának elnöke a régiók közti együttműködés, valamint a fiatalok részéről jövő kezdeményezések támogatásának fontosságára is kitért beszédében. A Regionális Napok című rendezvény ma kezdődött Kolozsváron. A háromnapos rendezvény az Európai Parlament és az Európai Bizottság több tagjának részvételével zajlik.