Románia védelmi költségvetésének növelését szorgalmazta Traian Basescu
Románia védelmi költségvetésének növelését szorgalmazta Traian Basescu államfő ma az ukrán válságra hivatkozva, aki a védelmi minisztérium éves állománygyűlésén vett részt.
Kijelentette, hogy az ukrán válság miatt Romániának növelnie kell védelmi kiadásait azért, hogy jelentősen nőjön a hadsereg reagálási képessége. Azt tanácsolta a kormánynak, hogy már az idei félévi költségvetés-kiigazításkor utaljanak ki több pénzt a hadseregnek, és 2015-ben is növeljék a védelemre fordított kiadásokat. Mircea Dusa védelmi miniszter elmondta: a román legfelső védelmi tanács stratégiája értelmében 2013-tól több pénzt fordít a kormány a hadsereg korszerűsítésére, ez a program a tervek szerint 2022-ig tart.
MTI