Románia alkotmányos rendjét sérti az etnikai autonómia igénylése
Természetes, hogy az állam fellép, amikor alkotmányos rendjét megsértik etnikai autonómia igénylésével: ezt teszi az Európai Unió minden demokratikus országa – jelentette ki George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója.
A híszerzés igazgatója a március 10-i, marosvásárhelyi autonómia-tüntetés nyomán Romániából kitiltott magyar állampolgárokra utalva rámutatott: a román hatóságok minden “etnikai szélsőségesség” esetén azonos módon fognak reagálni, vagyis kitiltják az országból azokat, akik megsérthetik Románia alkotmányos rendjét.
Mint ismert, a bukaresti táblabíróság nemkívánatosnak nyilvánította, a kommandósok pedig még aznap kitoloncolták az Új Magyar Gárda egy Marosvásárhelyen élő, magyar állampolgárságú tagját, arra hivatkozva, hogy szélsőséges tevékenységet folytatott.
A belügyminisztérium három másik magyar állampolgárt is kitiltott egy évre az országból. Azzal gyanúsítják őket, hogy olyan szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.
MTI