Románia elhanyagolja az uniós pénzek lehívását
Közel három év telt el a 2014 – 2020-as európai uniós pályázati ciklusból, és Romániában a pályázati kiírások java részét még meg sem hirdették.
Az ország mindeddig a rendelkezésére álló pénzalapok alig 0,17 század százalékát hívta le, miközben például Magyarország a rendelkezésre álló pénzek 30 százalékának elköltésénél tartanak, hívta fel a figyelmet tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nincs magyarázat arra, hogy Románia miért késlekedik, hiszen az időhúzással az ország, az önkormányzatok és a polgárok veszítenek. Valószínűsíteni lehet, hogy az ügyvezető kormány nem vállalja az uniós pályázati rendszer beindításának felelősségét.
Antal Árpád szerint az elindított pályázatok is akadozva működnek. Például a szociális pályázatokra eredetileg július volt a leadási határidő, de pár nappal előtte megváltoztatták a feltételeket, majd szeptember 15-ig hosszabították meg a leadási határidőt. Sepsiszentgyörgy önkormányzata előkészített és csütörtökön benyújtott egy 13,6 millió lej értékű szociális pályázatot, amely a Csíki negyedi, társadalom peremére szorult roma közösség felzárkoztatását és a szegénység visszaszorítását célozza. Partnerséget kötöttek több civil szervezettel, iskolával és a munkaerő foglalkoztatási ügynökséggel, és ha nyertes lesz a pályázat felújítanak húsz szociális lakást, létrehoznak egy szociális központot illetve képzésekkel, szociális foglalkozásokkal és tanácsadással segítenék a Csíki negyedi rászorulókat a felzárkózásra.