Románia csak megszorongatta a horvátokat. Interjúkkal:
Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, C csoport, 2- forduló, Kolozsvár
Románia – Horvátország 74-58 (20-12, 22-17, 15-13, 17-16)
- negyed
Marcel Tenter az egy nappal korábban, a csehek ellen elvesztett meccshez hasonlóan kezdett: Mandache, Paliciuc, Kuti, Moldoveanu és Baciu alkotta a kezdő ötös. Mandache és Moldoveanu tripláival illetve Baciu ziccerével kezdődött a találkozó, ez megadta a nézőtéren is az alaphangot. 0-10-nél, 4 perc után időt kellett kérnie Alexavdar Petrovicnak, a horvátok vezetőedzőjének, hiszen ennyi idő alatt, csak egyszer dobtak kosárra, míg a románok hétszer.
Bojan Bodganovic két büntetőből, Saric egy hárompontossal rögtön megfelezte a hátrányt. A horvátok a negyed utolsó előtti percében, 12-nél érték utól a románokat, Saric büntetőjével pedig a vezetést is átvették. Marcel Tenter együttese mindössze két pontot dobott a negyed második felében, a horvátok így hat perc alatt egy 20-2-es rohammal nagyot fordítottak, lelohasztva a házigazdák lelkesedését.
- negyed
A horvát roham a második játékrész elején is folytatódott, egy-egy Popovic és Bogdanovic triplával, 2-26 volt ekkor a részeredmény. Tenter időt kért, de Bodganovic ellentámadás végén is eredményes volt. Niculescu ötperces gólszünetet tört meg a román oldalon, Mandache is társult hozzá, majd Moldoveanu is dobott egy triplát, de még így is 11 pont volt a horvátok előnye. Olah hozta be tíz alá a csapatát, de Kruslin triplája ismét bénítóan hatott. Pár percig nem is talált a gyűrűbe a „sasoknak” becézett román válogatott, majd Kuti Nándor hintett be egy hármast, miután Török Roli is megszerezte első pontjait, de az eredményjelzőn csak nem kerültek közelebb. A félidő 13 pontos horvát előnnyel zárult.
- negyed
Ez a különbség állandósult a harmadik 10 percben is, egyik csapat sem tudott többet kihozni a támadásaiból. A horvátok 15-13-ra hozták ezt a játékrészt, a románoknál egy-egy pillanatnyi fellángolást nem követett meggyőző teljesítmény.
- negyed
Bealudt a negyed elejébe a horvát válogatott, Románia 4 perc alatt 5 pontot faragott a hátrányából, így 58-48-as előnynél időt kér a joggal dühös horvát edző. A tanácsok jól fogtak a horvátoknál, ugyanis Bogdanovic és Kruslin tripláira csak Moldoveanu tudott válaszolni. Moldoveanu ezután újabb két kosarat eresztett meg, így újra 10 volt közte, míg Ukic és Saric két távolival vissza nem állította a 16-os különbséget. Végül ezt a negyedet sem tudta megnyerni a román válogatott, bár Moldoveanu és Mandache nagyon akart, de a horvátok ma is, mint a magyarok ellen, akkor játszottak, amikor igazán kellett.
Marcel Tenter vezetőedző a vereség ellenére is elégedett volt csapatával:
Kuti Nándor sokkal jobb meccset játszott, mint egy nappal korábban a csehek ellen: