Románia biztosítja a menekültek egészségügyi ellátását
Az Ukrajnából érkező menekültek teljeskörű egészségügyi ellátásra jogosultak Romániában – jelentette ki kedden Alexandru Rafila.
Az egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, az ukrán állampolgárok 90 napig tartózkodhatnak Románia területén turistaként, és ez idő alatt igénybe vehetik az összes romániai egészségügyi szolgáltatást. Ha időközben vagy a 90 nap lejártával menedékkérelemet nyújtanak be, a menekültekre vonatkozó törvények hatálya alá kerülnek. “Fel sem merül az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésük korlátozása” – hangsúlyozta a tárcavezető.
Rafila beszélt arról is, hogy az egészségügyi igazgatóságok képviselői valamennyi érintett határátkelőhelyen és a menekültközpontban is jelen vannak, szükség esetén állapotfelmérést végeznek. A határátkelőknél nem tesztelik, kérésre azonban biztosítják a hatóságok a koronavírus-szűrést és a koronavírus elleni oltást is.
A különféle betegségekkel – például daganatos betegségek vagy AIDS – küzdő, esetleg dialízisre szoruló menekültek megfelelő szakorvosi ellátásban részesülhetnek – szögezte le a miniszter.
Azok a menekültek, akik nem nyújtottak be menedékkérelmet, szovjet utódállam polgáraiként egy 1961-től érvényes megállapodás alapján jogosultak egészségügyi ellátásra Románia területén – magyarázta Rafila. Hozzátette, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár külön nyilvántartást vezet majd az Ukrajnából érkezett páciensekről, és nem lesznek problémák az általuk igénybe vett szolgáltatások díjának elszámolásakor.
Az egészségügyi miniszter elmondta azt is, hogy meghosszabbították azoknak a vérközpontoknak a nyitva tartási idejét, ahol vért lehet adni az ukrajnai sérülteknek. A tárcavezető szerint országszerte “legalább 42 helyen” lehet jelentkezni véradásra, a vérközpontok az új program szerint 17 óra 30 percig fogadják a donorokat.
Az Egészségügyi Minisztérium 3.152 olyan kórházi ágyat jelölt ki különböző osztályokon, amelyeket a szomszédos országban zajló fegyveres konfliktusban megsérült ukrán állampolgárok – akár civilek, akár katonák – foglalhatnak el.
Emellett a katonai kórházak is készen állnak, de azokra más rendszer vonatkozik – tájékoztatott ma Alexandru Rafila. A legtöbb helyet a román-ukrán határ mentén fekvő megyék – Szatmár, Máramaros, Suceava, Iaşi, Vaslui – kórházaiban, illetve a nagy egyetemi központokban biztosítják. A tárcavezető a közegészségügyi igazgatóságok vezetőivel és a kórházigazgatókkal egyeztetett az ukrajnai sérültek romániai kórházi ellátásának lehetőségeiről.
A menekültek ingyen használhatják a belföldi járatokat
Az ukrajnai menekültek ingyen utazhatnak a Román Vasúttársaság személyszállító részlegének belföldi járatain – jelentette be ma Sorin Grindeanu. A kormányfő-helyettes azt is elmondta, hogy az Ukrajnával közös határrészt az ország belsejével, illetve Bukaresttel összekötő járatok mindegyikén növelték a vonatszerelvények kocsijainak számát.
Forrás: Agerpres/News.ro
Forrás: Agerpres