Roberta Metsola: Románia rövidesen csatlakozni fog a schengeni térséghez
Románia rövidesen csatlakozni fog a schengeni térséghez – jelentette ki Roberta Metsola tegnap a román parlamentben.
Az Európai Parlament elnöke a bukaresti látogatása alkalmával szólalt fel a törvényhozó testület két házának együttes plénuma előtt. Metsola beszédében leszögezte: Románia felvétele a belső határellenőrzés nélküli térségbe nem ‘ajándék’ az ország számára, hanem megérdemelt jussa. ‘Ne mondjanak le Európáról, ne hagyjanak magunkra minket’ – mondta az EP elnöke a bukaresti parlamentben. Beszédében Metsola ugyanakkor méltányolta a romániai lakosságnak az ukrajnai menekültekkel szemben tanúsított segítőkészségét, ami szerinte az európai értékek felvállalásának bizonyítéka.
Továbbá Romániának a schengeni övezetben a helye – jelentette ki tegnap Marcel Ciolacu is.
A képviselőház elnöke Roberta Metsola felszólalása után mondott beszédet a parlament két házának együttes plénuma előtt. Ciolacu szerint „Mindenki tudja, hogy már 2011 óta teljesítjük a technikai feltételeket”. Kijelentette: Ez a időszakos kudarc nem lehet végleges, de tanulságul kell szolgálnia a felelősöknek arra, hogyan kell legközelebb győzni’ – mondta a képviselőház elnöke. A szociáldemokrata politikus elmondta, Románia továbbra is az európai megoldások híve marad, de még elszántabban fog küzdeni azért, hogy megfordítsa ‘ennek az igazságtalan szavazásnak az eredményét’. ‘Az érvek a mi oldalunkon állnak, az igazság a mi oldalunkon van, Európa a mi oldalunkon van” – jelentette ki Marcel Ciolacu.