Rendőri kísérettel rohantak le egy egyházi gyerektábort
A háromszéki fogyasztóvédők rendőri kísérettel rohantak le egy egyházi gyerektábort. Az unitárius egyház a eset miatt a Vallásügyi Hivatalnál készül panaszt tenni, jelentette be Kovács István.
A sepsiszentgyörgyi lelkész, az unitárius egyház közügyigazgatója, illetve Bíró Attila árkosi-, és Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi lelkész sajtótájékoztatón elmondták, hogy a három egyházközség 85 gyerek számára Árkoson szervezett tábort, amelynek utolsó napján, múlt pénteken jelent meg rendőri kísérettel Mircea Diacon fogyasztóvédelmi főfelügyelő helyettes, aki kifogásolta elszállásolási körülményeket, hiányolta a mérleget, amivel az ételt porciózzák illetve sérelmezte, hogy a tábornak nincs román nyelvű szabályzata. Kovács István rámutatott: a tábor közösségi összefogással szerveződött, és a gyerekek biztonságát szem előtt tartva eleget tettek a törvényes előírásoknak. Megítélésük szerint a fogyasztóvédők gazdasági egységeket ellenőrizhetnek, nincs jogkörük egy belső, egyházi rendezvényt vizsgálni. „Ilyen körülmények között megbüntethetnek mert nem mérleggel porciózzuk az úrvacsorát, vagy mert gyengébbet prédikáltam mint amennyi a perselypénz”, érzékeltette az eset abszurditását a lelkész. Kovács István állítása szerint Mircea Diaconu azt mondta: azért vizsgálódik mert a közegészségügy és az élelmiszerbiztonsági hatóság RMDSZ-es kézben van, és azok nem ellenőriznek. A lelkészek szerint jegyzőkönyv megírása nélkül zárult az esemény, de azért hozzák az ügyet a közvélemény tudomására, mert azt szeretnék üzenni a többi hasonló tábor szervezőjének, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni.