Rendeletben szabályozzák az idénymunkások utazását
A külföldi idénymunkára jelentkezők Romániából való távozásának feltételeire vonatkozó rendeletet dolgozott ki a Szállításügyi Minisztérium.
A szabályzat várhatóan hétfőn lép érvénybe. A rendeletet azt követően dolgozták ki, hogy közel 1500 idénymunkás zsúfolódott össze a kolozsvári repülőtéren, figyelmen kívül hagyva a társadalmi érintkezésre vonatkozó szabályokat. A rendelet értelmében hétfőtől a külföldön munkát vállaló személyeket szállító charter-járatok indulása között legalább négy órának kell eltelnie. A határozat arra kötelezi a fejvadász cégeket, hogy biztosítsák a védőfelszerelést azok számára akik az ügynökséggel kötöttek szerződést. A járat indulása előtt négy órával még nem tartózkodhatnak a repülőtereken az utasok – tájékoztat a közlekedési minisztérium közleménye. Az idénymunkások szállítását az ügynökségeknek kell megoldaniuk, de nem vihetik őket a légikikötőkbe addig, ameddig meg nem kapták az erre vonatkozó engedélyt. A cégek egy- egy képviselőt kell küldjenek az utasokkal. Az ő feladatuk az lesz, hogy megoldják a járatkésések vagy járattörlések esetén kialakult helyzetet – tájékoztat a Román Rádió.
Eközben a hatóságok vizsgálják, hogy hogyan juthattak a nagyszebeni és kolozsvári repülőtérre, illetve hogyan vállalhattak külföldi idénymunkát azok a személyek, akik Romániai vesztegzár alá helyezett területein élnek.
Azt is ellenőrzik, hogy milyen útvonalon haladtak a karantén övezetből származó személyek, és hogy a közúti ellenőrzéseket végző rendőrök, csendőrök megfelelően látták-e el feladatukat.
A bűnügyi hatóságok figyelemmel követik egy karantén-övezetben levő település polgármesterének tevékenységét is, aki néhány helybélinek engedélyt adott a karantén-övezet elhagyására, akik pedig elhagyták a települést azok ellen bűnügyi eljárást indítanak. Mostanáig közel 1.300 román állampolgár utazott már Németország déli részébe, idénymunkára, miután helyi gazdálkodók arra figyelmeztettek, hogy veszélybe kerül a termények betakarítás, ha nem érkeznek hamarosan vendégmunkások Kelet-Európából.
A romániai munkavállalókat Németországban, a repülőgép landolása után azonnal ellenőrizték az egészségügyi szervek, ott-tartózkodásuk ideje alatt pedig kötelező szigorúan betartaniuk a járvány terjedésének visszaszorítására vonatkozó hatósági előírásokat. (RRA)