Rekordot döntött az idei Vásárhelyi Forgatag
A szervezők nyilatkozatai szerint az eddigi legsikeresebb volt az idei Vásárhelyi Forgatag.
A hatnapos rendezvényen több mint háromszáz program zajlott le, sok szempontból rekordot is döntött, hiszen még sosem voltak annyian Forgatag-koncerten, mint vasárnap este, de most büszkélkedhettek a legtöbb színházi előadással, nagyon sok irodalmi programmal, s a legtöbb fiatalhoz is most ért el a rendezvény. A 9. Vásárhelyi Forgatagnak több mint háromszáz programja volt. A fő helyszínnek számító marosvásárhelyi vár mellett még húsz helyszínen zajlottak különböző programok.
A Forgatag egy generációkon és országhatárokon is átívelő rendezvény. Ez megmutatkozott abban is, hogy egész hétvégén folyamatosan tele volt a vár zsibongó gyerekekkel, felszabadult családokkal – a péntek esti Apostol koncertre idősebbek is szép számmal eljöttek, és több száz fiatal tombolt a Forgatag-after bulin, amelyet először sikerült megszervezni. A legnagyobb tömeget a zárókoncertek vonzották. A szervezők szerint Marosvásárhely főterén mintegy 25 ezren buliztak vasárnap, ahol a Beatrice indított az estét, majd Ákos koncertjével ért véget.