Porosenko szerint Putyin teljes egészében el akarja foglalni Ukrajnát
Az Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének leállítását és a NATO fekete-tengeri jelenlétének megerősítését sürgette Petro Porosenko ukrán államfő egy mai német lapinterjúban.
A Berliner Morgenpost című lap hírportálján közölt interjúban hangsúlyozta: Oroszország a Kercsi-szorosnál történt incidenssel bebizonyította, hogy ki akarja terjeszteni befolyását Ukrajnában, folyosót akar létrehozni az elfoglalt Donyec-medencétől az elfoglalt Krím félszigetig, és nem lehet kizárni, hogy még tovább fokozza agresszióját. Petro Porosenko interjút adott a legnagyobb példányszámú német lapnak, a Bildnek is, amelyben úgy vélte: Vlagyimir Putyin orosz elnök teljes egészében el akarja foglalni Ukrajnát. Mindkét interjúban hangsúlyozta, hogy a Nyugatnak egységes és határozott választ kell adnia Moszkva lépésére.
A Berliner Morgenpostban kifejtette, hogy e válasz részeként le kell állítani az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével Nyugatra szállító Északi Áramlat-2 földgázvezeték építését, és az “elrettentés” céljából meg kell erősíteni Németország és szövetségesei katonai jelenlétét a Fekete-tengeren. November 25-én a Kercsi-szoros közelében az orosz határőrök elfoglaltak három ukrán hadihajót. Petro Porosenko az eset miatt 30 napra hadiállapotot rendelt el. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette Moszkvát és Kijevet, és követelte az ukrán tengerészek elengedését.