Pontosítások a kijárási tilalmat illetően
Részleges kijárási tilalom lép érvénybe az új típusú koronavírus terjedésének megfékezése érdekében-jelentette be tegnap este Marcel Vela belügyminiszter.
A tárcavezető által ismertetett, ma 22 órától hatályba lépő katonai rendeletek értelmében a személyforgalomra vonatkozó korlátozás részeként ma este tíz órai hatállyal három főnél nagyobb csoportban tilos közlekedni az utcán és a köztereken a járványügyi intézkedés alapján, kivételt képeznek az egy háztartásban élők. Reggel 6 és este 10 óra között csak a következő esetekben ajánlott elhagyni a lakást: munkavégzés céljából, alapvető szükségleti cikkek beszerzése érdekében, halaszthatatlan egészségügyi-orvosi ellátás érdekében, gyermek ellátása, haláleset, továbbá a lakóhely közvetlen környezetében megejtett rövid kijárás esetében.
Este tíz és reggel hat óra között csak írásos engedéllyel lehet elhagyni a háztartásokat. Ez utóbbi, a március 23-án, azaz holnap 22 órától életbe lépő katonai rendelet azt is előírja, hogy az állampolgároknak munkahelyi igazolvánnyal, a munkaadó által aláírt igazolással vagy saját felelősségre írt nyilatkozattal kell indokolniuk lakhelyük elhagyását. A saját felelősségre írt nyilatkozatban fel kell tüntetni a nevet, a születési adatokat, a lakcímet és a munkahely címét, a lakhelyelhagyás okát, a kitöltés dátumát és az aláírást.
Forrás: RRA