Politikai leszámolás a szavazatok miatt?
Leváltották tisztségéből az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának magyar vezetőjét. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter összefüggést vél felfedezni Laczikó Enikő menesztése és aközött, hogy az RMDSZ a kormány ellen szavazott a Nemzeti Liberális Párt által benyújtott bizalmatlansági indítvány kapcsán. Kovács Péter közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy ezt a hivatalt RMDSZ-es politikus vezette akkor is, amikor kormányon volt az RMDSZ és akkor is, amikor ellenzékben voltak, hiszen sikerült elismertetniük a mindenkori jobb és baloldali kormánypártokkal, hogy az a természetes, ha az itt élő legnagyobb őshonos nemzeti kisebbség képviselői javasolnak személyt a hivatal élére.
Kovács Pétert nyilatkozatát hallgathatják meg.
A hivatalos közlönyben tegnap megjelent rendelet szerint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát ezentúl Amet Aledin korábbi helyettes államtitkár, a tatár kisebbség képviselője vezeti, Laczikó Enikő pedig helyettes államtitkárként folytatja munkáját a hivatalban.
MVR