Politikai játszma áldozata a Weekend telepi ballon?
Kell-e nekünk ballon? – címmel tartottunk közvitát itt a rádió 3-as stúdiójában tegnap este, amelynek az az előzménye, hogy a városháza kilátásba helyezte a Weekend keretében működő olimpiai uszoda bezárását, karbantartási költségek hiánya miatt.
A sportegyesületek, edzők, sportolók és szülők felháborodására közben mégis úgy döntöttek, hogy megnyitják szeptember elsejétől az uszodát, de rövidebb programmal, nem 6-tól 22 óráig, hanem reggel 7-től este 9-ig. A tegnap esti közvitán részt vettek városi tanácsosok, úszóedzők, szülők, és nagyszülők, igaz, meglehetősen kis számban. Az általános vélemény az volt, hogy ez a város nagyon sok sportolót adott az országnak és a világnak is, nem lenne szabad elnyomni a sportéletet Marosvásárhelyen, főleg mert a gyerekek egészséges fejlődéséről, jövőjéről van szó, és az uszoda amúgyis kevés pénzébe kerül az önkormányzatnak.
A hangfelvételen Peti András városi tanácsost, Kádár Zoltán sportszerkesztőt, az est egyik moderátorát, és Szász Attilát, rádiónk főszerkesztőjét, az est szervezőjét halljuk.