Pluszórákat tartanának a gyengébben teljesítő diákoknak
Pluszórákat tartanának a második félévétől azoknak az iskolásoknak, akik nem tudják tartani a tanulási ritmust társaikkal – jelentette be tegnap este az oktatási miniszter a Románia TV egyik műsorában.
Ecaterina Andronescu szerint harmadik osztálytól tervezik bevezetni ezt a gyakorlatot, tapasztalatai szerint ugyanis harmadiktól nyolcadik osztályig igen megnő a különbség azok tudásszintje között, akik tudják tartani a lépést a tantervvel, illetve akik nem képesek erre. Vélhetően napi két-három óráról lenne szó, amelyeket elemi osztályokban a tanítók, ötödik osztálytól pedig a tanárok tartanának.
Változhat a tankönyvek beszerzési módszertana
A tanügyminiszter megváltoztatná a tankönyvek beszerzési módszertanát. Ecaterina Andronescu tegnap este kijelentette, hogy két szakaszban bonyolítják le a közbeszerzési eljárást, először a tartalom, második körben az ár függvényében döntenek. Az oktatásügyi miniszter elmondta, a tankönyvek kérdése nem új keletű és az idei tévedések miatt jobban oda kell figyelni.