Phenjan durván megfenyegette Tokiót
Phenjan szerint Tokió „hamarosan elpusztíthatja önmagát”, mert összeállt Washingtonnal az Észak-Koreára való nyomásgyakorlás növelése érdekében a minapi ballisztikusrakéta-kísérlet hatására.
Észak-Korea kedden végzett el egy újabb tesztet, és ennek során a rakéta a japán Hokkaidó sziget felett elrepülve a Csendes-óceánba csapódott. A japán és az amerikai védelmi miniszter megegyezett arról, hogy az eddiginél is nagyobb, nyilvánvaló nyomást kell gyakorolni Észak-Koreára nukleáris és rakétaprogramja miatt. A japán tárcavezető azt mondta: ennek eszközei lehetnek az újabb közös hadgyakorlatok.
A japán védelmi minisztérium ma a védelmi költségvetés 160 millió dolláros bővítését szorgalmazta annak érdekében, hogy nagyobb sebességű és hatótávolságú rakétákat tudjanak kifejleszteni elsősorban az észak-koreai fenyegetés ellen, de amiatt is, hogy Japánnak területi vitája van Kínával. Észak-Korea tegnap közölte, hogy az előző napi rakétakilövést továbbiak követhetik, és ezek célpontja ismét valahol a Csendes-óceánban lesz.