Közigazgatási pert indított Renate Weber a képviselőház és a szenátus ellen, kérve a bukaresti ítélőtáblától az ombudsmani tisztségből való menesztéséről szóló parlamenti határozat semmissé nyilvánítását.
A per első tárgyalását július 2-án tartják. A képviselők és szenátorok június 16-án szavazták meg Renate Weber leváltását az ombudsmani tisztségből. A javaslatot 247 támogató és 32 ellenszavazattal fogadta el a parlament, egy törvényhozó nem voksolt. A Nép Ügyvédjének menesztését a kormánykoalíciót alkotó három párt kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy Renate Weber túllépte hatáskörét, megszegte az intézmény megszervezéséről és működéséről szóló törvény, valamint az alkotmány előírásait.
A házbizottság továbbította a képviselőház és a szenátus összevont jogi bizottságának a Renate Weber által benyújtott perbehívási kérelmet; a testületnek holnapig meg kell fogalmaznia az üggyel kapcsolatos álláspontját – nyilatkozta ma Ludovic Orban.
A képviselőház elnöke rámutatott, a jogi bizottság vizsgálta meg az ombudsman menesztésének indoklására felhozott érveket, véleményezte is a kezdeményezést, így a testületnek kell válaszolnia a perbehívási kérelemre is. A képviselőház és a szenátus képviseltetni fogja magát a per július 2-án tartandó első tárgyalásán – tette hozzá. A politikus ugyanakkor ismét leszögezte, a koalíciós pártoknak nyomós érveik voltak Renate Webernek az ombudsmani tisztségből való menesztésére, hiszen – állítják – több ízben is alkotmány- és törvénysértést követett el. Renate Weber közigazgatási pert indított a képviselőház és a szenátus ellen, kérve a bukaresti ítélőtáblától az ombudsmani tisztségből való menesztéséről szóló parlamenti határozat semmissé nyilvánítását. A per első tárgyalását július 2-án, pénteken tartják.
Forrás: Agerpres/Rador