Patthelyzet és látszatmegoldások
Az iratok nélkül Magyarországra érkező szírek származásával kapcsolatban jogosan merülnek fel kételyek, hiszen a szír-török határt csak útlevéllel lehet átlépni – mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette, feltételezhető, hogy a migránsok útközben “elveszítik, szándékosan elhagyják vagy az embercsempészek elveszik tőlük” az okmányaikat, ez pedig nehezíti a menekültügyi eljárás lefolytatását, hiszen nem bizonyítható egyértelműen szír származásuk és ezáltal jogosultságuk a menekültstátusra. Fodor Csaba szerint a menekültkvóta bevezetése csak “látszatmegoldás”, mert azt üzeni a migránsoknak, nyugodtan jöjjenek, valahol biztosan elhelyezik őket. A menekültkvóta bevezetése helyett meg kellene állapodni Törökországgal, ahol jelenleg is mintegy kétmillió bevándorló várakozik.