Megkezdődtek a légicsapások Szíriában
Az Egyesült Államok és szövetségeseik, köztük arab országok is, megkezdték az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai elleni légicsapásokat Szíria területén.…
Az Egyesült Államok és szövetségeseik, köztük arab országok is, megkezdték az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai elleni légicsapásokat Szíria területén.…
Kolozsvárra látogat a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök - közölték internetes portálok. A közlése szerint a miniszterelnök október 2-án, csütörtökön…
Lemondott tisztségéről Teodor Meleșcanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat igazgatója tegnap, hogy indulhasson az elnökválasztáson. A Központi Választási Iroda szóvivője…
A kormány több megszorító intézkedést törölt el tegnap, amelyeket 2009-ben hozott az előző jobbközép kabinet. A tegnapi kormányülésen úgy döntöttek,…
Elfogadta tegnap a kormány azt a sürgősségi rendeletet is, amely felfüggeszti a hazai kitermelésű gáz árának liberalizálását a lakossági fogyasztók…
A Pink Floyd új albuma november 10-én jelenik meg. A brit rockegyüttes húsz év után jelentkezik ismét új anyaggal. A…
Több tucat iraki katonát megölt, illetve elrabolt az Iszlám Állam az ország nyugati részén, a főváros közelében, ahol a hét…
A Székely Nemzeti Tanács szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által készített székelyföldi autonómiatervezet egy sor olyan előírást tartalmaz, amelyek…
A jövő héten lesz az idei második költségvetés-kiigazítás, ami pozitív lesz - jelentette be Victor Ponta. A kormányfő hangsúlyozta, a…
Újabb támadást indítottak a kelet-ukrajnai Donyeckben a város repülőterét ostromló szakadárok, a városvezetés közlése szerint az előző esti harcok következtében…
Első ízben igazolt át román pártba egy RMDSz-es tanácsos. A gyergyótölgyesi helyi tanácsos, Dimény Csaba személyes okokra hivatkozva igazolt át…
Benyújtotta az elnökjelöltséghez szükséges iratcsomót a Központi Választási Irodához Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje. A Szövetség államelnökjelöltje 270 ezer támogatói…