Rendőröket állítanak bíróság elé
Két rendőrt állítanak bíróság elé hivatali visszaélés vádjával a gyergyószentmiklósi ügyészség által összeállított vádirat alapján. A vizsgálat alatt a két…
Két rendőrt állítanak bíróság elé hivatali visszaélés vádjával a gyergyószentmiklósi ügyészség által összeállított vádirat alapján. A vizsgálat alatt a két…
Országszerte több mint 2500 tanintézményben nincs ivóvíz. Ezek a Közegészségügyi Igazgatóság engedélye nélkül működnek - hívják fel a figyelmet a…
Bűnvádi eljárás indításáról döntött tegnap a főügyészség a Siutghiol-tóba zuhant helikopter esetében.Tiberiu Nitu főügyész tegnap elmondta: kihallgatásokat hajtottak végre és…
Tiltakozik a Diákok Országos Tanácsa az új iskolai szabályzat ellen. Szerintük a Hivatalos Közlönyben kedden megjelent rendelet több cikkelye is…
Júniusig elkészül az új választási törvény - jelentette ki Valeriu Zgonea. A választási törvénnyel foglalkozó bizottság elnöke elmondta, az államelnöki,…
A Legfelsőbb Bírói Tanács nem ért egyet a telefonok lehallgatására és az internetes kommunikáció megfigyelésére vonatkozó, úgynevezett Big Brother törvénnyel.…
Kémkedéssel vádolják a belügyminisztérium két alkalmazottját. A digi24 hírtelevízió úgy tudja: bizalmas adatok kiszolgáltatásával vádolják a korrupcióellenes ügyészek Ingrid Mocanu…
Ukrajna keleti határa mentén 52 ezer orosz katona áll teljes harckészültségben, jelentős mennyiségű támadó fegyverzettel felszerelve - jelentette ki Olekszandr…
Az 500 ezret is meghaladta 2014-ben az erdélyi törcsvári kastély látogatóinak a száma, amely főként a Drakula-legenda miatt közkedvelt a…
A kisebbségekkel is foglalkozzanak - kéri Sógor Csaba az Európai Ombudsmant. Az EP képviselő arra kérte az európai ombudsmant, Emily…
A romák integrálására 430 millió lejt tervez költeni a kormány 2017-ig. A Ponta-kabinet tegnap fogadta el az erre vonatkozó ütemtervet.…
Mihai Eminescu születésének évfordulóját 2010-ben nyilvánították a román kultúra ünnepének. Az alkalomból Marosvásárhelyen 24 órás felolvasó maratont tartanak. Az érdeklődők…