Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepli az RMDSZ
Nagyszabású programsorozattal ünnepli meg fennállásának 25 éves évfordulóját az RMDSZ. A központi eseménysorozat szombaton 16.00 órától gálaműsorral indul a Kolozsvári…
Nagyszabású programsorozattal ünnepli meg fennállásának 25 éves évfordulóját az RMDSZ. A központi eseménysorozat szombaton 16.00 órától gálaműsorral indul a Kolozsvári…
Nem akarjuk, hogy a gyerekeink jövője olyan legyen, mint a mi múltunk, szembe kell szállnunk a rasszizmus és az antiszemitizmus…
Az RMDSZ mindent megtesz azért, hogy a tanügyi törvényt alkalmazzák, és ne szüntethessenek meg jogtalanul magyar osztályokat - jelentette ki…
192 ezer eurós kártérítést ítélet meg a strassbourgi emberjogi bíróság 37 roma nemzetiségű szászrégeni személynek. 2006 szeptember 7-én a Szászrégen…
Kortárs és klasszikus magyar írók műveiből származó idézetek is felkerültek a kolozsvári Tömegközlekedési Vállalat járműveinek ablakára. A kezdeményezés része az…
Mongóliába utazhatnak virtuálisan az udvarhelyiek. A Vulticulus Földrajzi Társaság által szervezett Országjárók-Világjárók előadás-sorozatnak a 81. vetítéssel egybekötött élménybeszámolóját Nády Róbert,…
Filmtudományi mesterszakot indít a 2015-2016-os tanévtől Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Tonk Márton, az…
Felfüggesztik a Beszterce-Naszód megyei törvényszék bírói tisztségéből Ovidiu Puţura-t, akit korrupció miatt előzetes letartóztatásba helyeztek - döntött a Legfelsőbb Bírói…
Szabadlábra helyezték a bírók az este Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, több órás törvényszéki tárgyalást követően. Elutasította a Maros Megyei Törvényszék…
A szociáldemokraták egyetértenek azzal, hogy egyszerűsítsék az új politikai pártok létrehozásának eljárását, és csökkentsék a honatyák számát - nyilatkozta a…
Romániának van a leggyengébb egészségügyi ellátása az egész Európában - áll az Európai egészségügyi rendszer mutatója által tegnap Brüsszelben kibocsátott…
Tegnap zárult az a körút, amelyen Tánczos Barna szenátor a következő pályázási időszak intézkedéseit ismertette az önkormányzatokkal, vállalkozókkal és gazdálkodókkal.…