A crevediai LPG-állomás tulajdonosai vizsgálati fogságának meghosszabbítását kérik az ügyészek; indítványukról a bukaresti ötödik kerületi bíróság fog dönteni - közölte…
Már második alkalommal szervezték meg azt az adománygyűjtő akciót Gyergyószentmiklóson, amit Székelyudvarhelyen 12 évvel ezelőtt indítottak. A közösségi összefogásnak olyan…
Ma közzétett jelentésében rontott a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésein az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. A nemzetközi pénzintézet legfrissebb…
A belügyminisztérium szerint meg kell teremteni annak a törvényi lehetőségét, hogy a jelentős kábítószer- vagy fegyverfogásokhoz hozzájáruló rendőrök jutalomban részesüljenek.…
Kihirdette ma Klaus Iohannis államfő azt a törvénymódosítást, amely szerint az erőszakra, gyűlöletre vagy diszkriminációra való felbujtás akkor is bűncselekménynek…
A belügyminisztérium olyan szabályozást kíván bevezetni, amely lehetővé tenné a rendőrök számára, hogy büntetéseket szabjanak ki a járművekre felszerelt menetrögzítő…
Ellenzéki tiltakozás közepette vállalt felelősséget tegnap a kormány a deficitcsökkentő intézkedésekért. Romániának talán még az inflációnál is nagyobb gondot jelentett…
Igényelhető a mezőgazdaságban használt gázolajra nyújtott, literenként 2 lejes állami támogatás. A pénzt azok is igényelhetik, akik 2022-re már benyújtották…
Politika, társadalmi feszültségek, groteszk humor és nagyon sok nosztalgia sűrűsödik a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat évadnyitó bemutató előadásába, a Radu…