A Versenytanács elnökének menesztését kérik a fuvarozók
A Versenytanács elnökének menesztését kéri a kormánytól és a parlamenttől a Romániai Fuvarozók Szövetsége, arra hivatkozva, hogy Bogdan Chiriţoiu "nyilvánvalóan…
A Versenytanács elnökének menesztését kéri a kormánytól és a parlamenttől a Romániai Fuvarozók Szövetsége, arra hivatkozva, hogy Bogdan Chiriţoiu "nyilvánvalóan…
Bürokratikus eljárások és a jogszabályi anomáliák blokkolják az erdészeti ágazatot. Jelenleg két jogszabály is akadályozza a fakitermelést az erdőkből és…
Gyergyószentmiklóson kilencedik éve csereberélik egymást között az önmaguk által fogott magokat a kistermelők. Azon túl, hogy így ingyen jutnak vetémagokhoz…
Korrupciós bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették az ügyészek a Bukaresti Regionális Vámigazgatóság vezetőjét, Paul Petrofot. Mai közleményük szerint Petrof ellen bűnpártolás,…
Az általános sztrájk kirobbantását megelőző akcióként csütörtökön sztrájkőrséget állnak az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség tagjai a pénzügyminisztérium és a képviselőház…
Natalia Intotero családügyi miniszter szerint Romániában mintegy 40 ezer gyermek van a szociális segélyezési és védelmi rendszerben, és ennek kevesebb…
Ma reggel a Máramarosi-havasokban a határrendészek egy halálra fagyott ukrán férfi holttestére bukkantak. Röviddel a katonai behívóparancs kézhez vétele után…
A hadseregnek nincs jogszabálya arra, hogy lelője azokat a támadó drónokat, amelyek Románia légterébe hatolnának - jelentette be a román…
Nagyobb többséggel és jelentős republikánus támogatással fogadta el az Ukrajnának szánt, 61 milliárd dolláros katonai segélyt az amerikai Szenátus. A…
A legtöbb esetet Brassóban és Marosvásárhelyen regisztrálták. Az elmúlt héten közel 560 új kanyarós esetet diagnosztizáltak, tavaly év eleje óta…
A tavalyinál 19 százalékkal nagyobb költségvetése lesz idén a Maros Megyei Tanácsnak – jelentette be tegnap Péter Ferenc, a megyei…
Mi a rádió, a rádiózás szerepe egy olyan korszakban, amikor az álhírek szélsebesen terjednek a közösségi médiában? Mi az oka…