
Szinte teljesen megszűnt a romániai mézexport
A romániai mézexport szinte teljesen megszűnt az olcsó kínai és ukrajnai méz megjelenése miatt. Ráadásul az az állami támogatás, amit…
A romániai mézexport szinte teljesen megszűnt az olcsó kínai és ukrajnai méz megjelenése miatt. Ráadásul az az állami támogatás, amit…
Év végéig használhatóvá válnak az első betegségregiszterek - jelentette ki ma az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila szerint a szaktárca "nagyon…
Elfogadta a képviselőház ma döntő házként a pénznyerő gépek működtetését szabályozó törvénytervezetet. A jogszabályjavaslat 243 támogató szavazatot kapott, négyen tartózkodtak,…
Tizedik hónapja sorozatban dőlt meg ismét a globális havi melegrekord márciusban, emellett a levegő és a világ óceánjainak hőmérséklete is…
A romániai fuvarozók szövetsége (COTAR) által megrendelt felmérésből az derül ki, hogy az ország lakosságának mindössze a 16%-a gondolja úgy,…
Napelemparkot szeretne létrehozni a zeteváraljai víztározó felületére egy Maros megyei cég, de a helyiek tiltakoznak ellene. Eddig több mint 500-an…
Az alapítás fél évszázados évfordulója alkalmából ma fordított napot szerveznek: 10 és 17 óra között a város ismert személyiségei és…
Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is - jelentette ki Sebastian…
Rendhagyó eseménnyel, a Csoma Emlékközpont és Népfőiskola épületének átadásával vette kezdetét hétfőn, Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor születése 240. évfordulóját…
Az országutakon bekövetkezett halálesetek magas számának csökkentése érdekében a belügyminisztérium egy sor új, a közúti közlekedést érintő javaslattal rukkolt elő.…
Hivatalos látogatásra készül Katarba és az Egyesült Arab Emírségekbe Marcel Ciolacu kormányfő. Az Antena 3 CNN-nek nyilatkozó miniszterelnök szerint Katar…
A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani - derül ki az Országos…