Öt felújított műemlék templomot adtak át Erdélyben
Öt, a magyar kormány támogatásával, a Rómer Flóris Terv keretében felújított római katolikus műemlék templomot szenteltek fel és adtak át vasárnap Erdélyben.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéhez tartozó értékes műemlék épületek teljes körű felújítása idén fejeződött be a Teleki László Alapítvány felügyelete alatt. A Maros megyei Szentdemeter, Székelybő, Názna-Marosszentkirály, a Hargita megyei Csíkrákos és a Hunyad megyei Nagyág templomát ünnepi szentmisén szentelték újjá. A központi szentmisét Szentdemeteren tartották, ahol Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök adott hálát a felújításért.
Lánszki Regő, a budapesti Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára beszédében azt hangsúlyozta: sziklára, megfelelő alapra kell építeni a házat és a hazát is. Meglátása szerint ez a biztos alap a közösség, ami a nemzetépítéshez, templom-helyreállításhoz is kell, ezért támogatja a magyar kormány a Kárpát-medencei műemlékek felújítását.
„Összetartozásunk üzenetét is jelentik ezek az épületek” – fogalmazott az államtitkár, emlékeztetve, hogy Szentdemeter a magyarság végpontja volt minden időkben, innen kezdődik a szász vidék.
Hozzátette: annak is üzenete van, hogy míg Európa-szerte templomokat zárnak be, rombolnak le vagy kocsmát nyitnak benne, addig a Kárpát-medencében felújítják ezeket, mert „ezek a falak és az Istenhez fordulás tartotta meg a magyarságot”, és ezek jelentik a jövőt.
Forrás: MTI