Összefogott három felcsíki település
Összefogott három felcsíki település, Csíkdánfalva, Csíkkarcfalva és Csíkszenttamás, hogy európai uniós pénzekre pályázhassanak községi utak felújítására.
Karcfalván ennek az együttműködésnek köszönhetően idén hat kilométernyi útszakasz leaszfaltozásához fogtak hozzá. A kezdeményezésnek köszönhetően összesen hat kilométernyi szakaszt újítottak fel. Gábor Tibor Csíkkarcfalva polgármestere elmondta, idén fogtak hozzá a kivitelezéshez, néhány utcában már csak a kopóréteg leterítése maradt hátra, más utcákban ezután kezdik el a munkát. Csíkkarcfalván és Csíkjenőfalván négy-négy utcát érint a beruházás.
A polgármester hozzátette, jövőre folytatni szeretnék az aszfaltozást a fennmaradó utcákban, szintén a társulással közösen pályáztak, jelenleg a közbeszerzés van folyamatban. Ezzel a beruházással további 5 kilométernyi útszakaszra kerülne aszfaltszőnyeg, így szinte a teljes utcahálózat aszfaltozottá válna a községben.
Forrás: Székelyhon