Országos véradási kampányt indítanak ma
Országos véradási kampányt indítanak ma a Szociáldemokrata Ifjak.
Mihai Sturzu, a Szociáldemokrata Ifjak elnöke elmondta, ezzel próbálnak segíteni a vérátömlesztésre szorult betegeken. Ugyanakkor a kampány üzeneteként a közösségi életbe való avatkozásra buzdítanák a fiatalokat – hangsúlyozta Mihai Sturzu.
A Szociáldemokrata Ifjak több országos vérközpontban jelen lesznek ma és vért adnak, ugyanakkor ezt várják el a lakosságtól is.
Közben tegnap Nicolae Bănicioiu egészségügyi, Titus Corlăţean külügyi, Ioana Petrescu pénzügyi, Robert Cazanciuc igazságügyi és Eugen Teodorovici európai alapokért felelős miniszter is véradásra jelentkezett, miután a vérközpontok felhívást tettek közzé a kórházakban uralkodó vérhiány pótlására.
A bukaresti vérközpont igazgatója szerint az egészségügyi miniszter felszólítását követően 30-40 százalékkal nőtt a véradók száma, tegnap majdnem 400-at fogadtak.
MVR