Oroszország is elismeri az ukrajnai választásokat
A nemzetközi megfigyelők szerint az előrehozott ukrajnai parlamenti választások korrektek, szabadok és a nemzetközi demokratikus normáknak megfelelően zajlottak.
A részeredmények szerint a pro-európai politikai alakulatok együttvéve a szavazatok mintegy 70%-át szerezték meg. A nemzetközi megfigyelők szerint a választások fontos előrelépést jelentettek az ukrajnai demokratikus választások nyomán létrejött intézmények konszolidálásának irányában. A megfigyelői misszió arra következtetett, hogy az Oroszországhoz csatolt Krim-félszigeten és a szeparatisták által ellenőrzött keleti övezetekben lehetetlen megszervezni a választásokat. A megfigyelők mindezek ellenére nem vonják kétségbe a választások érvényességét, amely bebizonyította Ukrajna lakósságának a pro-európai opcióját. Oroszország is közölte, Szergej Lavrov külügyminiszter révén, hogy elismeri a választások eredményét.
RADOR