Óriási fordulóponton van túl a Szociáldemokrata Párt
Óriási fordulóponton van túl a Szociáldemokrata Párt – nyilatkozta tegnap este Liviu Dragnea pártelnök.
Elismerte, mindannyian hagyták magukat befolyásolni olyan, párton kívüli személyek által, akik hirtelen nagyon elkezdtek törődni a Szociáldemokrata Párttal, tanácsokat osztogattak a pártelnöknek, a miniszterelnöknek és más kollégáknak arról, hogy miként lenne jó, és hogyan nem lenne jó, hogy hátha-hátha beáll a szakadás – fogalmazott Dragnea az alakulat Országos Végrehajtó Bizottságának ülését követően.
A pártelnök hozzátette, mindannyian azt szeretnék, hogy az alakulat nyerje vissza azt a koherenciát, amely 2016-ban jellemezte. Dragnea hozzátette javítani kell a párton belüli, az egymás közötti, az emberekkel, a kormánnyal, a parlamenttel és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével való kommunikáción.