Orbán Viktor: A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede lesz a következő
A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede lesz a következő – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 31. Tusványoson tartott előadásában Tusnádfürdőn.
Orbán Viktor előadásának elején felidézte: legutóbb 2019-ben találkoztak, azóta a világ “nagyot fordult”. A kormányfő a nyugati civilizáció három megrendüléséről beszélt. Szerinte korábban azt gondoltuk, hogy a tudomány védőburkában élünk, “erre kaptunk egy covidot”, azt gondoltuk, hogy Európában nem lehet újra háború, de Magyarország szomszédságában háború van, és azt gondoltuk, hogy a hidegháború többé nem térhet vissza, “márpedig a világ számos vezetője éppen azon dolgozik, hogy újra blokkvilágba szervezze az életünket”.
Ki kell maradnunk a háborúból, a migrációból, a genderőrületből, a globális minimumadóból és az általános európai recesszióból – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök Tusványoson.
2010-ben és 2020-ban sikerült kimaradnunk, mindegyik válságból erősebben jöttünk ki, mint ahogy belementünk – mondta a magyar kormányfő, aki hangsúlyozta: új megállapodásokat kell kötnünk a partnereinkkel, az EU-val, az oroszokkal, Kínával és az Egyesült Államokkal. Ha mindenkivel sikerül a nemzeti érdekeinknek megfelelő megállapodásokat kötni, akkor 2024-re a magyar gazdaság visszatérhet a régi növekedési pályára. A magyar kormányfő szerint a céldátumunk 2030.
Várhatóan nagyon komoly válság lesz az Egyesült Államokban, a nyugati világ problémái pedig ekkor bukkannak elő igazán. A mostani gazdasági környezetben az elsődleges cél, hogy befejezzük a futó beruházásokat, és amíg a helyzet bizonytalan, ne indítsunk meg újakat. További feladat a gázfüggőség csökkentése, ugyanis számunkra az áram jóval kisebb terhet jelent Paksnak köszönhetően – fejtette ki Orbán Viktor.
Provokátorok zavarták meg Orbán Viktor beszédét Tusványoson.
A magyar miniszterelnök beszédének elején kisebb incidens zajlott: két román tüntető bekiabált és egy feliratot feszített ki, amelyre románul azt írták: “Van, ami örök: Erdély román föld!” A rendbontókat, a biztonságiak vezették el, közben a hallgatóság erősen szidalmazta a provokátorokat.
Forrás: Marosvásárhelyi Rádió/hirado.hu