Online miniévaddal ünnepel a Yorick Stúdió
Online miniévaddal ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, amely legnépszerűbb előadásait és vendégtársulatok meghívott produkcióit is közvetíti az interneten – közölte ma a társulat.
Az előadások a színház YouTube-csatornáján tekinthetők meg díjmentesen november 10. és 15. között. A miniévad programjában szerepelnek a magántársulat régi nagysikerű produkciói, mint például a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal együttműködésben létrehozott Bányavirág és Bányavakság című előadások, amelyek Székely Csaba Bánya-trilógiájának első két része alapján készültek. A közönség megnézheti a Gianina Carbunariu által írt és rendezett, 20/20 című előadást, amely az 1990 márciusában Marosvásárhelyen kirobbantott román-magyar etnikai konfliktust dolgozta fel. A Sebestyén Aba által alapított stúdiószínház a marosvásárhelyi középkori várban, a Mészárosok Bástyájában működik 2005 óta. Az elmúlt tizenöt évben a Yorick Stúdió több mint 30 előadást hozott létre, és több mint 200 különböző nemzetiségű és etnikumú művésszel dolgozott együtt. Előadásait játszották Magyarországon, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Szerbiában, Lengyelországban és Belgiumban is. A miniévadban két drámaírói műhelyt is szerveznek Elise Wilk és Kincses Réka drámaírók vezetésével.