Önkénteseket keres az Osonó Színházműhely
Önkéntes színészeket és technikusokat keres az Osonó Színházműhely.
Fazakas Misi a sepsiszentgyörgyi színházműhely vezetője szerint lány- és fiúszerepre, illetve technikusi feladatok ellátására várnak jelentkezőket. A társulat által meghirdetett önkéntes program keretében olyan 15 év fölötti fiatalok jelentkezését várják, akik a következő fél évben részt vennének belföldi és nemzetközi színházi projektekben, és ehhez nem szükséges előzetes tapasztalat. Fazakas Misi szerint a jelentkezők egy műhelymunka-sorozaton vesznek részt, amely végén kiválasztják a programba bekerülő önkéntes színészeket és technikusokat. A sepsiszentgyörgyi színházműhely tevékenységében való részvételhez péntek este 8 óráig lehet jelentkezni az osonoszinhaz@osono.ro e-mail címen. Mint ismert az Osonó Színházműhely független színházi társulat, amelyet 53 hazai és nemzetközi díjjal tüntettek már ki, és amely szellemi műhelyként teret ad a fiatalok kortárs színházi kísérleteinek. Előadásaikat Bangkoktól Edinburghig a világ nagyvárosaiban, mind Erdély számos településén bemutatták már.
Fotó: 7ora7.hu