Olaf Scholz német kancellár felszólította Oroszországot: könnyítsen a globális élelmiszerválságon
Olaf Scholz német kancellár felszólította Oroszországot: könnyítsen a globális élelmiszerválságon és tegye lehetővé az ukrajnai kikötőkben visszatartott gabonaszállítmányok kihajózását.
“A világ érdekében reménykednie kell a megállapodás létrejöttében” – mondta, utalva arra, hogy tárgyalások folynak egy fekete-tengeri exportfolyosó megnyitásáról. “Oroszországnak lehetővé kell tennie a biztonságos áthaladást, és ugyanakkor hiteles biztosítékot adni arra, hogy a folyosót nem használják inváziós célokra” – mondta a kancellár.
Ukrajna és a Nyugat azzal vádolja Moszkvát, hogy fegyverként használja az élelmiszerszállítást, Oroszország viszont tengeri aknákkal és a szankciókkal indokolta az export leállítását. A német kancellár közölte: a Bajorországban június 26-28-án esedékes G7 csúcson a demokratikus államok közötti nemzetközi együttműködés erősítésére kíván összpontosítani.
Scholz szerint a hét legfejlettebb ipari ország – az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Japán – tárgyalása csak a kezdet. “A jövőbeli nagy, erős demokráciák Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában találhatók, és a partnereink lesznek” – mondta Olaf Scholz, aki ezért hívott meg öt vendéget – Indonézia, India, a Dél-afrikai Köztársaság, Szenegál és Argentína vezetőit – a találkozóra.
Forrás: MTI