Nyugtalanító híreket közöltek a koronavírus elleni vakcináról
A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen – jelentette ki hétfőn Genfben Tedrosz Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.
A WHO főigazgatója kiemelte azt is, hogy bár a koronavírus-járvány a 20. század eleje óta a legnagyobb globális egészségügyi vészhelyzetnek tekinthető, a közös nemzetközi küzdelem az oltóanyag kifejlesztéséért ugyancsak történelmi jelentőségű. Hozzátette ugyanakkor: vannak olyan aggodalmak, hogy a kifejlesztett vakcina nem lesz teljesen hatékony, vagy csak pár hónapra lesz képes védelmet nyújtani.
Világszerte 18 millió 500 ezerre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, és meghaladta a 697 ezret a betegség szövődményei miatt elhunytak száma. Ugyanakkor növekszik a gyógyultak aránya is: 11 millió 700 ezer személynek sikerült leküzdenie a vírus – derül ki a baltimori Johns Hopkins egyetem összesítéséből.
Forrás: RRA