Nyolc hónapja azonosították az első koronavírusos esetet Romániában
Nyolc hónapja azonosították az első koronavírusos esetet Romániában, az elmúlt héten közölt adatok azonban még mindig nyugtalanítóak – két nap is megközelítette az 5.000-et az azonosított új fertőzöttek száma, egy nap pedig meg is haladta ezt az értéket.
A Román Rádió összefoglalója szerint, egy hónappal ezelőtt gyorsult fel a fertőzés terjedésének üteme. Míg szeptember 21-26 közötti héten kevesebb, mint 9.900 új esetet regisztráltak, addig mostanra ez a szám megháromszorozódott, október 23-án, pénteken az eddigi legnagyobb napi új esetszámot jegyezték, 5.028-at. Az elmúlt hét több más szempontból is negatív rekordot döntött. Elsősorban a betegséggel összefüggésbe hozható elhalálozások számát tekintve, volt olyan nap, amikor megközelítette a 100-at az elhunytak száma, ugyanakkor nagyon sok beteget ápolnak intenzív osztályokon.
A Szeben megyei Medgyesen például pénteken meghalt egy Covid-19-ben szenvedő beteg, amíg arra várt, hogy felszabaduljon egy hely az intenzív osztályon. A temesvári járványkórház intenzív terápiás részlege is megtelt, nem tudnak több súlyos állapotban lévő pácienst befektetni. Jelenleg országszerte 828 pácienst kezelnek intenzív-terápiás osztályokon a több mint 10.400 kórházban fekvő beteg közül. Jelenleg az aktív fertőzöttek száma az országban megközelíti az 53.500-at.
Forrás: RRA