Nyílt levelet írt az erdélyieknek Márki-Zay Péter
Itthon és otthon címmel nyílt levelet írt az erdélyi magyar barátaihoz a magyarországi ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter.
Ebben azt írja, hogy a külhoni és anyaországi magyarok között semmiféle nézeteltérés nincs abban, hogy a pluralizmust tartják kívánatosnak és az autokrácia az, amit elutasítanak. Hangsúlyozta: megválasztása esetén a magyar igazolvány és kettős állampolgárság érintetlen marad, elsősorban azért, mert értik a jelentőségét a külhoni magyarok számára, a kettős kötödés valóságát.
Ugyanakkor kezdeményezni fogja a magyar igazolványhoz kapcsolódó, oktatási, kulturális, intézményhasználati kedvezmények körének bővítését. Leszögezte, a magyar–magyar kapcsolatok javítása mellett célja a magyar–román kapcsolatokban történő előrelépés és együttműködés is. Márki-Zay Péter úgy fogalmaz: „A nemzetközi térben Magyarországnak vissza kell szereznie korábbi tekintélyét és nemzeti érdek a Romániával való együttműködés is, hiszen ez csak javíthat a külhoni magyarok helyzetén.”
Forrás: ujhet.com