Nyílt levélben tiltakoznak a rádió- és tv illeték eltörlése ellen
Nyílt levelet írt a Román Rádió és a Televízió 12 volt elnök-vezérigazgatója, amelyben azon veszélyekre hívják fel a figyelmet, amelyeket a rádió- és tévéilleték esetleges eltörlése rejt magában.
A levél aláírói a román demokrácia elleni támadásnak tartják az illeték megszüntetését, és a közszolgálati csatornák közvetlenül az állami költségvetésből történő finanszírozását. A 12 egykori vezető úgy véli, a Román Rádiónak és a Televíziónak meg kell maradnia nemzeti érdekeltségű közszolgálatnak.
Hangsúlyozzák: a rádió-tévéilletéket valamennyi politikai rendszer fenntartotta, annak bizonyítékaként, hogy a két intézmény részvényesei maguk az állampolgárok. Emlékeztetnek: a rádióilleték bevezetését a közszolgálati rádió alapítói 1928-ban javasolták a Parlamentnek és a Királynak, illetve a román társadalomnak. Az illetéket mindeddig megtartották, 1956-ban a tévédíjat is bevezették. A BBC brit közszolgálati csatorna igazgatóhelyettese, Graham Ellis szerint a rádió- és televízióilleték létfontosságú a BBC függetlensége szempontjából, mert ez lehetővé teszi, hogy a rádióadó a kormánytól és az ellenzéktől egyaránt szabadon működhessen.