Nőtt a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma
79-re nőtt a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma. A lángokat sikerült ellenőrzés alá vonni – idézi a hivatalos forrásokat a DPA német hírügynökség.
Athéntól mintegy 70 kilométerre nyugatra, a Geraneia-hegységben van még tűz – tájékoztatott Nikos Toskas görög polgárvédelmi miniszter. A tűz által erősen sújtott tengerparti Rafina üdülőtelepen, a görög fővárostól keletre a mentőcsapatok és az önkéntesek folytatják az áldozatok keresését a felégett házak roncsai között. A görög tűzoltók szerint 79 halálos áldozatról tudnak, de az érintett környékek polgármesterei azt mondják, ennél több halálos áldozat lehet. Több tucat, továbbra is eltűntnek nyilvánított személy rokona weboldalt hozott létre azokról, akikről egyelőre semmit nem tudni. Az athéni, nemzetközi segítségre vonatkozó igénylés nyomán Ciprus, Románia és Olaszország is katonai repülőgépeket küld Görögországba.