Nicușor Dan megerősítette, hogy indul az államfőválasztáson
Megerősítette Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere az Elena Lasconival folytatott megbeszélését követően, hogy indul a májusi államfőválasztásokon.
Az egykor az USR színeiben politizáló előljáró már tavaly év végén bejelentette, hogy független jelölt lesz, tegnap este azt mondta, hogy elhatározásában közvéleménykutatás is megerősítette. Azt mondta a felmérések szerint egy Nyugat-barát jelölt bejut majd a választások második fordulójába, nekik pedig annak a személynek az esélyeit kell javítaniuk az „izolacionista” jelölttel szemben. Elena Lasconi is indulni kíván a választásokon és nem zavarja, hogy jelöltsége esetén Nicușor Dannal közös szavazótáboron osztozhat. Hangsúlyozta az izolacionistákat továbbra sem tartja jó megoldásnak Románia számára, ugyanakkor Crin Antonescut sem támogatja.
Forrás: Digi24