Nemzeti egységkormányt képzel el a Szociáldemokrata Párt
Alexandru Rafilat jelölte miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párt, az államfővel tartott ma délelőtti konzultáció alkalmával. Az első mai találkozó 20 perc alatt véget ért. Marcel Ciolacu pártelnök azt nyilatkozta: csak a nemzeti egységkormány létrehozásáról tárgyaltak.
Marcel Ciolacu pártelnök szerint egy egység-kormányt képzelnek el, Alexandru Rafila miniszterelnökkel az élén. A szociáldemokrata párt vezetője közölte, Klaus Iohannis államelnök „tiszteletreméltó” javaslatnak tartja jelöltet. A találkozót követően Marcel Ciolacu elmondta, az egyeztetésen hangsúlyozta, Románia bonyolult, helyzetben találta magát a világjárvány és az ebből adódó, gazdasági és egészségügyi válság miatt. A pártelnök szerint az ország nem engedheti meg magának azt, hogy törékeny parlamenti többséggel működjön, így egységkormányban látják a megoldást. Elmondása szerint ebben a szerkezetben természetes az, hogy a választásokon győzelmet aratott párt adja a miniszterelnököt.
Forrás: Agerpres