Nem nyugszik a nyugger Bródy
Marosvásárhelyen koncertezett Bródy János, Magyarország egyik legkedveltebb előadóművésze.
A 60-as, 70-es évek első nagy magyar együttesének, az Illésnek a tagja, Bródy rendkívül komplex személyiség, egy lázadó költő, aki sok híres dal szövegét szerezte. Tüntető jellegű dalaival a Kelet-Európában meghonosodott beat-hullám egyik sztárjává nőtt. 1973-tól (az Illés együttes felbomlásának éve) az új, Fonográf együttesben folytatta tevékenységét, ahol a kommunista cenzúra elleni harcot folytatta „saját felelősségére.” Szólókarrierje 1978-ban kezdődött, majd 1994-ben több mint 10.000 néző skandálta nevét a karrierjét méltató, történelmi jelentőségű koncerten.
Több mint 50 lemez megjelenéséhez járult hozzá, több mint 500 dalnak a szövegét, több mint 100 – nak a zenéjét szerezte. Ebben az évben – 2016 – ban adta ki Ráadás című albumját. 1995-ben megkapta a Magyar Köztársaság Tiszti keresztjét, 2000-ben Magyarország legértékesebb díjával, a Kossuth-díjjal tüntették ki.
,,Az az érzésem, mintha itt a szavaknak nagyobb súlya lenne…a magyar nyelv által közvetített gondolatok és érzelmek fontosabbak, mint az édes kis anyaországban.” – vallotta Bródy János a KULTÚRPRESSZÓban Kiss Dénes és Kányádi Orsolya szerkesztésében: