Nem merült fel az uniós források felfüggesztése
Az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéseken egy percig sem merült fel a Romániának elkülönített uniós források felfüggesztése – jelentette ki az európai projektekért felelős miniszter.
Adrian Câciu elmondta: a Románia ellen indított túlzottdeficit-eljárás a költségvetési hiány fokozatos csökkentését írja elő. Ha az intézkedések elégtelennek bizonyulnak, az Európai Bizottság megbírságolhatja a román államot – magyarázta.
Hozzátette, hogy a szankcionálás lehetősége csak elméletben létezik, mert a kormánynak sikerült megértetnie az Európai Bizottsággal a költségvetésre nehezedő nyomásokat, többek között az Ukrajnának és a Moldovai Köztársaságnak nyújtott közvetlen és közvetett támogatások hatásait.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2023 májusában vezették be az első kiadáscsökkentő intézkedéscsomagot, ám a költségvetési hiány mélyült, ezért egy újabb csomagra is szükség volt. Hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a közpénzek pazarlásának, ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy Romániában – európai mintára – bőkezű szociális ellátórendszerek épültek ki.
Gyakran megfeledkezünk arról, hogy az oktatás, az egészségügy, a védelem és a közbiztonság pénzbe kerül – jegyezte meg. Emlékeztett arra is, hogy jelenleg 11 millió ember sorsa függ közvetlenül a román állam támogatásától, és ‘a számlát valamennyi állampolgár és a vállalkozások fizetik ki’.
Forrás: Agerpres